AMIKOR KÉSZEN ÁLLUNK A VÁLTOZÁSRA

 

 

Lukács Edina Éva – Test- és Életmód
Mentor vagyok.

Edzőként, sporttal és életmóddal foglalkozó szakemberként abban segítem a hozzám fordulókat, hogy a mozgással és életmódváltással kapcsolatos új szokásaik

élvezetesen ✓
érthetően ✓
tartósan ✓
épüljenek be a mindennapjaikba,
ezáltal soha többé ne legyenek ÚJRAKEZDŐK!

 

Az elmúlt 27 évben az ovisoktól a szeniorkorig több mint 13 ezer órányi pozitív sportos élményt éltünk meg a vendégeimmel.

Amikor a pandémia 2020-ban felrúgta a korábban kialakult életformánkat, szokásainkat, lehetőségeinket és ránk rakott egy csomó életmódot romboló- és nehezítő tényezőt, akkor kidolgoztam egy új technológiát.

Ennek részeit korábban már külön-külön használtam a vendégeim életjobbító programjaiban, de most egy speciális szemléletmódban egy különleges esszenciával ötvözve, mindezt új alapokra helyeztem.

 

Ebben a felbolydult világban most sokkal ütősebb megoldásokra van szükségünk ahhoz, hogy a testi- és lelki egészségünket stabilan megtartva úgy élhessünk boldog, kiegyensúlyozott életet, hogy közben fejlődhessünk is.  

A programom ezt támogatja.

 

 

 

 

 

Célom,

  • a mozgásszeretet átadása, elmélyítése.
  • Az egészséges testtudat fejlesztése.
  • A test egészségének felépítése, megtartása.
  • Az egészséges életmódot felépítő hasznos szokások kialakítása.
  • Az egyént és családját leginkább támogató célok megtalálása. Az azokhoz vezető szokásrendszerek kialakítása és beépítés a mindennapokba úgy, hogy az az egészséges életmód minden kritériumának megfeleljen.

Ezek összessége egy minden szempontból kiegyensúlyozottabb, boldogabb élet megteremtését teszik lehetővé.

 

Aki elképzelte már, hogy 

 

  • milyen az élete, amikor optimálisan működik benne minden – melynek csupán csak egy része a külső megjelenése, testsúlya, izomzata,erőnléte 
  • és elhatározta, hogy úgy akar élni –

Annak közöttünk a helye – a MEGVALÓSÍTÓK KÖZÖTT!    

 

 

 

Amikor megszületett a konkrét elhatározás és azzal felkeresnek, akkor

 

EGY KONZULTÁCIÓ KERETEIN BELÜL FELMÉREM A JELENTKEZŐ 

  • valós fizikai- és lelki állapotát,
  • tudatossági szintjét,
  • teherbírását és az azt befolyásoló tényezőket,
  • lehetőségeit,
  • ÉS AZT, HOGY TUDOK E VELE EGYÜTT DOLGOZNI.

Amennyiben a válaszom igen, akkor lefektetem azokat az ‘aranyszabályokat’, melyek garantálják, hogy az együttműködésünk 

élvezetes-, ✓
érthető legyen 
tartós eredményt hozzon.

 


Hogy érjük el, hogy  a változás pozitív legyen és ténylegesen beépülhessen a vendégem mindennapjaiba?

 

Nagyon egyszerűen.

 

Tehát a programomban:

  • a mozgásszeretet átadom és elmélyítem.
  • Fejlesztem az egészséges testtudatot.
  • Amennyire lehetségesvisszafordítjuk a testet- és a lelket romboló folyamatokat az egészség irányába. Majd megtanuljuk ezt az állapotot fenntartani. 
  • Kialakítjuk az életmódhoz kapcsolható hasznos szokásokat.
  • Napirutinokat és hasznos szokásrendszereket építünk ki mindennek a stabilizálásához.

Összességében ez
vezet egy kiegyensúlyozottabb és boldogabb élet megteremtéséhez.

 27 év tapasztalatával és ezzel az új technológiával várom azokat, akik egy hatalmas minőségi ugrást kívánnak elérni a saját- és a családjuk életében!

 

 

       

 

Az életünket legjobban meghatározó szokás OK

 

Θ Gondolkodásunk

Θ Hitrendszereink

Θ Hozzáállásunk

Θ Nyitottságunk

Θ Szokásrendszereink